Hosszú évekig a magyar gyógyszeripar csúcsvállalatában volt magas beosztású irányító, most az AGORA projektmenedzsment üzletágát vezeti: interjú Tóth Zoltánnal
Szerző: AGORA Intézet 2020.06.13.
Az országban mindössze öt-hat olyan szakember van, aki az övéhez fogható nemzetközi tanúsítvánnyal bír. És biztosan ő az egyetlen közülük, aki több mint 20 éve műveli is és tanítja is a projektmenedzsment csínját-bínját.
Az AGORA Intézet keresett hardos szervezetfejlesztési tanácsadója biológusként kezdte, és komoly vezetői karrierrel a háta mögött igazolt az oktatási céghez. Rendszerszervező és rendszerekben gondolkodó, briliánsan strukturált elme és hibafelismerő guru, ráadásul gasztromágus és borszakértő is egyben. És vajon miért fontolgatja, hogy zarándokútra indul?
– Mit csináltál korábban?
Voltam minden is. Eredetileg tudósnak indultam, biológiával, kémiával szerettem foglalkozni. Nagyon tetszett a kutatás, a felfedezés, a logikus gondolkodás végigvezetése, és abból a tanulságok levonása, az új felismerések megszületése. Szerettem a megismerés könyörtelen logikáját. A belterjesség, az akadémiai rendszer akkori működése volt az, ami nem tetszett.
Így aztán gyakorlatilag véletlenszerűen váltottam a gyógyszeriparba, azt sem tudtam, hogy mi az a pozíció amire embert keresnek, csak arról volt szó, hogy más embereket kell irányítani és kutatási folyamatokkal kell foglalkozni. Ez volt a projektmenedzsment és kiderült, hogy nem vagyok rossz benne! Mi több, kiderült, hogy vezetni is tudok, így lett egy vezetői karrierem: először projektmenedzseri, aztán középvezetői, majd felsővezetői minőségben. És mivel ezt szerettem volna egyre jobban csinálni, elvégeztem három tucat különböző képzést, tréninget, szereztem menedzser diplomát.
A főállásaim mellett mindig megragadtam bármilyen üzleti lehetőséget, feladatot, kihívást, ami szembejött. 3 évig tagja voltam a Richter felügyelő bizottságának dolgozói küldöttként, de péládul éveken át árultam vásárokon a magam által felújított babakocsikat, szendvicseket focimeccseken, szüleim üzletének portékáit a kombi Wartburg hátuljából, voltam házi tanító és egyetemi oktató, amerikai csúcs készségfejlesztő játékokkal tartottam játszóházi foglalkozásokat és kereskedtem is velük. Bár nem volt egyszerű eladni belőlük, egy darab annyiba került ezekből akkoriban Magyarországon, mint egy havi tanári fizetés. Viszont meggyőződésem, hogy az ezekkel játszva felnövő saját gyerekeim ettől is lettek azok, akik, a fiam „Fazekas matek szakos”, mára pedig kockázatelemző matematikus, a lányom pedig kiváló HR-es. Tehát van abban valami, hogy a fejlesztés működni tud.
– Mit csinálsz az AGORA Intézetnél?
A projektmenedzsment üzletág vezetője vagyok, így alapvetően a projektszemlélet, holisztikus szemlélet, rendszer szemlélet, rendszerben gondolkodás, logikus gondolkodás leginkább ami az erősségem, és ezzel felfegyverkezve vagy ezzel megátkozva vagyok jó hibakereső.
– Megátkozva, miért?
Mert mindenben a hibát keresem és persze meg is találom. Így viszont nagyon nehéz pozitív életszemlélettel működni. Nagyon jól rá tudok jönni arra, hogy hol van akár a legeslegkisebb hiba is és ezt kellőképpen fel tudom nagyítani ahhoz, hogy megoldást is lehessen találni, meg alternatívákat. Az nem feltétlenül szimpatikus emberi vonás, hogyha valaki mindenben csak a hibát keresi. De hát ha ebben vagyok jó, akkor ebben vagyok jó. Szerencsére sokrétűen gondolkozom, megoldási alternatívákat is jól tudok feltárni.
– Mi tetszik legjobban az AGORA Intézetben?
A szellemi közösség a kollégákkal, és a mindennapok dinamizmusa. Hogy bármikor, bármiről, szakmáról, életről, filozófiáról vagy lélekről indulhat egy izgalmas beszélgetés, ami egyben épít és fejleszt bennünket. Tehát egy igazi, jó, pezsgő, belső kultúra van.
– Mi a szupererőd? Miben vagy leg…?
Nem tudom, ebben van egy vakfoltom. Talán, hogy igyekszem mindent nagyon jól csinálni, sőt, mondjuk kiválóan csinálni. Igen, lehet, hogy versengőből, vagy inkább, hogy kipróbáljam magamat, mennyire vagyok jó. Ha valamibe belevágok, akkor azt igyekszem kimaxolni. Például amikor geocatchingeltünk, akkor a 20.000 felhasználóból a top 20-ban voltam. Amikor igazán bort kóstoltam, akkor anélkül, hogy bármiféle kötődésem lett volna akár a szakmához akár a sajtóhoz, respektált lettem, merthogy nagyon sok energiát beletéve, nagyon széles spektrumban tudtam véleményt alkotni és visszajelzéseket adni azoknak, akiknek szükségük volt a független visszajelzésekre. És igen talán az a szuperképességem, hogy ha valamire ráállok, akkor azt maximálisan jól szeretem csinálni.
– Mit tanultál meg a hivatásodnak köszönhetően önmagadról?
Nagy példaképem Klaus Pannenbecker úr, a német projektmenedzsment szövetség örökös tiszteletbeli elnöke. Ő tartott Magyarországon szinkrontolmácsolással egy 24 napos kurzust. Iszonyú hosszúra nyúlt minden alkalom, mert Klaus állandóan sztorizgatott a feleségéről, a családjáról, mindenről. Én meg bosszankodtam magamban, hogy tanulni szeretnék, nem ezeket a történeteket hallgatni. Majd, amikor elkezdtem én magam is oktatni, rájöttem, hogy tulajdonképpen ez a legjobb alátámasztása az elméleteknek, hogy ezeket a sztorikat, ezeket a történeteket megosztjuk, amiben alternatívák, párhuzamosságok, szinergiák vannak és ezáltal, nem szájba rágjuk, hanem megéreztetjük a hallgatósággal, hogy miről szól, amiről beszélünk. Tehát az volt a felismerés, hogy pont olyan vagyok, mint Klaus, pont úgy szeretek oktatni, csak hát, belülről, meg kívülről, máshogy fest a dolog. De végül is ez működik, a hallgatóságom kedveli ezt a fajta stílust, legalábbis a hallgatóság többsége élvezni szokta ezeket a háttértörténeteket.
– Mi a legfontosabb, amit a hivatásodnak köszönhetően másokról vagy a világról megtanultál? Voltak-e felismeréseid a szakmádnak köszönhetően?
Tanácsadóként, szervezetfejlesztőként arra kellett rádöbbennem, hogy nagyon-nagyon hasonló problémákkal küszködik majdnem minden cég. Amit nagyon egyedinek, nagyon speciálisnak tartunk a saját szervezeti kultúránkban, idegesítő hiányosságok, amik miatt akár odébb is állunk és egy másik helyen remélünk jobbat, az sok esetben bizony megvan a másik cégnél is. Azaz vannak bizonyos nehézségek, törvényszerűségek, amik óhatatlanul együtt járnak azzal, ahogy egy szervezet működik. Nem elkerülhetők, bele vannak kódolva a működésbe és azokkal boldogulni kell.
Én azt tanultam meg, hogy bár mindenki különböző és minden cég más, de azért vannak ott a mélyben nagyon hasonló folyamatok, és nagyon hasonló érzetek. Ezért tudunk úgy segíteni, hogy tulajdonképpen alig-alig ismerünk meg egy céget, hiszen ahhoz képest, aki ott dolgozik 5 éve, ahhoz képest egy tanácsadó 5 nap alatt mégis mit tud meg egy cégről? Azt mondhatnánk, hogy semmit. Hogy merek mégis véleményt formálni? Úgy, hogy valójában ráérzek arra, hogy mi a hasonlóság, a párhuzamosság a többi megismert céggel és ennek révén tudok gyorsabban lépni és segíteni.
– Mire vagy a legbüszkébb? Jöhetnek eredmények, számok, adatok.
Tulajdonképpen nincs ilyen, bár erősen a számok embere vagyok. De ezt a fajta munkát nem számokban mérném, hanem inkább ügyfélelégedettségben. Tehát az igazi öröm az az, amikor beszélek, és látom, hogy a másik fejében beindulnak a fogaskerekek, elkezd működni valami. Nem feltétlenül fogadja el azt, amit én mondok, hanem sikerül beindítanom a saját gondolkozását, a saját élményeit és tudom, hogy most már lesz változás, tehát most már belső indíttatásból motivált lett, kapott egy löketet, el tud indulni, van fogódzója és ebből már biztosan lesz valami. Ezek számomra az igazi nagy élmények. És ez szerencsére majdnem mindig megtörténik. Akkor és ott, azt a munkámat érzem a legkiválóbbnak, a legnagyobb büszkeségnek.
– Mit jelent számodra a szakmai hitelesség?
Hogy csak olyat mondok, amiben magam is hiszek és magam is megtenném. Amit csak olvastam, vagy csak megéltem, azt példaként elmondhatom, mint egy kerettörténetet, mint egy sztori, de az attól még csak egy tanács. Attól lesz hiteles tanács, hogy körbejártam, hogy megvizsgáltam, hogy alternatívákat néztem, hogy kidolgoztam és biztos vagyok benne, hogy én magam sem tennék másképp. Ha az én életem, az én jövőm, vagy az én sorsom múlna rajta, akkor is azt csinálnám. Tehát nem kergetem bele az ügyfelet egy olyan dologba, amiből aztán nem tud jól kijönni. Ehhez azt hiszem az a kulcs, hogy rengeteg információt kell szerezni egymástól független forrásokból, hogy megalapozott legyen, amit gondolunk. Egyébként ezt szokták is mondani rólam, és ez nagyon jólesik, hogy nagyon hitelesen hangzik, amit elmondok.
– Miből vagy kitől tanultál a legtöbbet? Van olyan meghatározó élményed, ami nélkül most nem lennél az, aki vagy?
Számomra ez nem annyira emberekhez köthető, mint helyzetekhez. Sokszor kerültem olyan választási helyzetbe, ahol választhattam egy nehezebb és egy könnyebb út között. A nehezebb út alatt azt értem, hogy tényleg nehéz. Munkában, teljesítményben, magamra maradottságban, erőfeszítésben. Volt, hogy akkor, abban a konkrét helyzetben nem látszott az egésznek az értelme. Tehát nem valami díjért zajlott, hanem pusztán volt egy lehetőség, amelyben erőfeszítést kellett tenni, miközben nem látszott a tiszta világos cél. Ám ha ezekbe a helyzetekbe belementem, mert belementem és felvállaltam őket, évekkel később adódott egy olyan lehetőség, amit nem tudtam volna kihasználni, ha ezekbe a helyzetekbe nem teszem bele az energiát. Ha össze kell foglalnom, ez egyfajta hit a folyamatos fejlődésben és tanulásban, úgyis, hogy nem azért tanulok, hogy azonnal használjam, hanem azért, hogy azzal gazdagabb legyek. Abban bízom, hogy van még egy csomó patronom, amit így betáraztam és még nem sült el, úgyhogy várom izgatottan a jövőbeni helyzeteket, merthogy fel vagyok fegyverkezve és van még tartalék.
– Milyen korábban negatívan megélt tapasztalatod van, amiről kiderült, rengeteget adott?
Utolsó éves egyetemistaként, amikor éppen formálódóban volt a kapcsolatunk a feleségemmel, akkor még csoporttársammal, adódott egy 3 hónapos ösztöndíj lehetőség Finnországba, Kuopioba. Elég ijesztőnek tűnt, közel a sarkkörhöz, szeptembertől decemberig, három hónap teljesen egyedül. Viszont nagyon jó pénz és nagyon jó szakmai lehetőség volt oda kimenni.
Elég az hozzá, hogy felvállaltam ezt, tehát egy éppen kibontakozóban lévő kapcsolat kellős közepén, elmentem a világ végére. Délután fél négykor landoltam, az volt egyébként életem első repülése is és teljes sötét fogadott, ráadásul másfél méteres hófalak, szeptember elején. Kijött elém a tanszékvezető, aki folyamatosan, beszélt hozzám angolul, de én csak a „the”-ket és az „and”-eket értettem a szövegéből. Nagyjából 45 percig autóztunk teljes sötétben, hófalak között Kuopio belvárosába, utaztam a kocsiban és nem értettem, hogy mit keresek itt, mi lesz itt velem egyáltalán, mit kezdek magammal három hónapon keresztül. És most jön a lényeg: ebből a kalandból született két publikáció, egy csomó szakmai kapcsolat, ismeret, bátorság, nyelv megtanulása, kontaktus olyan emberekkel, akik odavetődtek. Például a későbbi észt egészségügyi miniszterrel laktam egy szobában egy ideig, majd egy amerikai világvándor kutatóval. Mindent összevetve tehát egy elképesztően tartalmas és izgalmas dolog lett az egészből, de az elején egy olyan horror történetnek nézett ki, aminek a végén elveszik a veséimet.
– Mi tölt fel? Mi az, amiből erőt merítesz? Mi doppingol?
Ez egyértelműen a tréningek tartása. Sok éven át voltam felsővezető főállásban a gyógyszeriparban. Ezzel párhuzamosan voltam felnőttképző, tartottam tréningeket. És elképesztően sok energiát tudott adni a nagyvállalati multinacionális környezetben történő harcokhoz és küzdelmekhez, az oktatás élménye.
– Akkor neked nem is kell kipihenned magad a tréningekből?
Ha jó a tréning, akkor szárnyal az ember utána, és azt tapasztaltam, hogy van olyan másfél-két órám, amíg ez az adrenalin fröccs tart a tréninget követően. Aztán jön egy végtelen ólmos fáradtság. Tehát ki kell pihennem magamat nekem is, mert persze elmennek az energiák. Egyébként pedig a motiváció, a töltet, a gondolati élmények, a hallgatóktól kapott impulzusok, azok húznak tovább, csak egyszerűen a fizikai fáradtságot nem lehet megúszni, hiszen két napon keresztül, pörgök, járok föl-alá, megy az agyam, mondom a történeteket és viszem magammal a csoportot a hátamon.
– Mi jelent kihívást?
Nekem a spontaneitás a kihívás, tehát az, hogy ad-hoc módon reagáljak valamire. Meg tudom csinálni, tehát tudok tüzet oltani, csak nem szeretek. Azt szeretem, hogyha előre, logikusan megtervezve, rengeteg alternatíva közül választhatva, az adott helyzetben optimális vagy maximális lehetőség mellett tudunk dönteni. Nagyon utálom, amikor valami miatt ezekre nincs lehetőség, hanem az adott helyzetből kell erényt kovácsolni, mert azt korlátnak érzem. Mások számára ez a szabadság, nekem pont ez a korlátozottság, hogy nem lehet mást csinálni, mint ami akkor, ott adódik.
– Mi a legnagyobb motivációd? Mi a praktikád, hogyan tuningolod fel magad, ha nem vagy a legjobb passzban és teljesíteni kell?
A kötelességtudat szokott segíteni, hogy nem hagyhatok cserben másokat. Hogy számítanak rám. Tanácsadóként is azzal adom el magam, nem kevés pénzért, hogy én tudok segíteni. És akkor segíteni is kell. Nincs mese, nincs olyan, hogy rossz napom van, hanem a legjobbat kell hozni, mert az ügyfél akkor találkozik velem egyszer, és ha nem a legjobbat kapja, az baj. Tehát nincs, soha nincs második dobás, elsőre jól kell teljesíteni. És ez fel szokott húzni, hogy oké akkor nézzük, mi az a legtöbb, amit adni tudok.
– Mi az, amit senki sem gondolna rólad? Milyen őrültséget csináltál már, olyat, ami publikus természetesen.
Olyannyira nem publikus, hogy cikk is megjelent róla a neten: van egy agglegény barátom, akivel hármasban a feleségemmel szoktunk vb-re vagy eb-re főzni. Amikor foci eb vagy vb van, aznap este amelyik csapatok játszanak, azoknak a nemzeti konyhájából készítünk egy ételt magunknak. Ebben az az őrültség, hogy egy ilyen teljes torna alatt iszonyatos dolog minden meccs estéjén végigenni egy több fogásos menüt. A feleségemé mindig a desszert, a két pasi pedig osztozik az előétel, leves, főételen, esetenként két főételen, ha nem tudunk megegyezni, hogy melyikünk csinálja. Tehát minden este egy 4-5 fogásos menüsort végig kell enni. Meg persze alapanyagokat beszerezni, elkészíteni, tehát ez nagyobb felkészülést igényel, mint a csapatoknak a vébére. Hab a tortán, hogy utána amíg ők izmosodnak, rajtunk ott marad a súlytöbblet.
– Azt még nem is beszéltük meg, hogy a csúcsgasztronómia a hobbid.
Így van, fogalmazzunk így, tehát nemcsak a borok, hanem az ételek is. Jónéhány séfet követek, mondhatom, hogy barátaim, vagy közeli ismerőseim, akik név szerint ismernek, akiknek figyelem a munkásságát és akiknek értő kritikusként adok visszajelzést. Pozitívat is, negatívat is. És ezért szeretnek, mert ritkán kapnak negatív kritikát úgy, hogy azt fel tudják használni, mert általában olyasmiket hallanak, hogy: rántottan szeretném a libamájat, meg miért olyan kicsi az adag. Az én kritikám nem ilyen, hanem építő, akár textúráról, akár technológiáról, alapanyagminőségről tudok visszajelezni. Lehet, hogy szerénytelenség – de tudok olyan szinten vélekedni, hogy az egy séfnek informatív legyen.
– És nem utolsó sorban az Agorásokat is az irodában és az összejöveteleken ellátod mindenféle földi jóval.
Igen, általában ellátmányosnak szoktak hívni.
– Mi az, amit biztosan szeretnél még megélni, megvalósítani?
Szeretnék mediterrán, földközi-tengeri környéken gasztroutazásokat tenni. Délen és keleten a konyha, tehát a marokkói, algír, libanoni konyha a nagyon izgalmas, északon pedig naná, hogy a borokkal ismerkednék meg közelebbről. A portugál, spanyol, olasz borok és azoknak a helyi ételekkel való párosítása, meg a helyi életérzés, az ottani levegő beszippantása a helyi ételekkel, italokkal, hát ez egy nagyon csábító dolog és ezt nagyon szívesen csinálnám. De van még egy mostanában formálódó gondolatom, hogy el kéne menni egy zarándoklatra, nem feltétlenül hitbéli okokból, hanem önismereti indíttatásból. Végülis egy zarándoklat remek keretet teremt arra, hogy az ember tényleg ne foglalkozzon mással, csak saját magával.
– Ha biztosan tudnád, hogy valóra válna, mit kívánnál?
Szeretnék sok izgalmas szervezetfejlesztésben részt venni. Lehet, hogy ez nem pont ide illik, de sok-sok ügyfélnek, cégnek meg akarom mutatni az előrelépés lehetőségét. Nem az útját, mert azt nekik kell megtalálni. De a lehetőséget, hogy higgyenek abban, hogy fejlődhetnek, hogy nekik kell eltakarítani azokat a lomokat az útból, amik akadályozzák őket a szabadabb mozgásban, és hogy ehhez erőt, lendületet, alternatívákat, rámozdulást tudjak adni. Szeretnék ezen a területen még én is fejlődni, még többet látni, még többet tudni.
